November 26. (csütörtök)

2010.02.23. 12:18

A gyerekek ma korán keltek. Mosakodásra nem volt vizünk, csak a medence. Előjött nagynénémnél Erdősmárokon töltött nyári napjaink hangulata, ahol egy parasztház van és kis részben „nomád a helyzet”. A zuhanyzás kint van egy kerti tusban, a fogmosás pedig a kútnál történik. Én ma nem a kútnál, hanem a vízgépünk (ami tartja a gallonos vizet illetve hűti-fűti azt) mellett mostam a fogamat a nyitott nappalinkban. Majd a fiúk elindultak egy újabb autóval az óvodába, mivel a tegnap megváltunk jeep-jeinktől és beszereztünk egy Daihatsu-t.  Én itthon vártam a szerelőt, aki reggel 9-kor már itt is volt, szerelt valamit a gépház sufniban, s megoldódtak a problémák átmenetileg, mivel pár óra eltelte után, ismét előjöttek, amit most necc-hálós alsónadrágot viselő (ahogy szerelt, szegénynek az 5 számmal nagyobb farmerje egy kicsit lejjebb csúszott, és annyira lyukacsos volt hátul a kikandikáló alsónadrágja, mint egy lyukacsos necc harisnya) Eddi próbálta megoldani telefonos segítséggel, de nem sikerült. Így hát ismét idemotorozott technikus barátunk, aki megállapította, hogy valahol szivárog el a víz a vízhálózatból. Majd megérkezett Dewa a menedzser is, aki felhívta a vízszerelőket, hogy mi a probléma, de mivel azoknak most sok dolguk volt egy áthidaló sufni tunningos megoldással technikus barátunk egy újabb villanykapcsoló létrehozásával megcsinálta hogy a vízpumpa csak akkor menjen amikor mi azt felkapcsoljuk, illetve amikor vizet akarunk használni. Ígéretet kaptunk, hogy a vízszerelők napokon belül érkezni fognak.

De ezzel a problémával még nem volt vége a napnak, a medencénkbe s.o.s-ben  klór, algaölő és víz kellett, mivel a meleg napos időjárás megtette hatását. Az alacsony vízszintnek köszönhetően a skimmer-ek már részben buborékot fújnak, s pezsgőfürdővé vált a medencénk. A víz utántöltését Eddi megoldotta, de a vegyszert még meg kell venni, így csak másnapra ígérték.

A bejegyzés trackback címe:

https://anitabali.blog.hu/api/trackback/id/tr201783437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása