Január 6. (szerda)

2010.03.06. 09:37

Eddi ma nagyon örült magának, mivel megtalálta a problémát a generátoron. Valamelyik üzemanyagcső szétcsúszott, ezért folyt el a benzin és ezért volt a gyerek szobájában egész éjszaka benzin szag, amit a légkondi fújt be kintről. (a fiúk szobája mellett van közvetlenül a generátor és a légkondi kinti egysége is) Mi csak ámultunk és bámultunk, hogy emberünk valamit meg tudott oldani magától és egyedül. Igaz amikor elkezdte a generátort ki-be kapcsolgatni, közben hatalmas benzingőz az volt az érzésem jobb ha kimegyek a fiúkkal a szobájukból mielőtt véletlenül berobban valami velünk együtt. Szerencsére nem így lett.

Este újabb kisebb veszély kacsingatott ránk. A Boti a gyerekszobában, észrevett egy kicsi mérges százlábút, aminek olyan a csípése nem halálos, hanem olyan, mint a skorpióé. Ez az élőlény főleg vizenyős területeken él, s mivel itt Balin nem annyira precízen zártak a vízhálózati rendszerek, mint otthon, esőzések után előfordulhat, hogy belekerül a csőhálózatba és a lefolyóknál előkerül. Felismerhetőségének jegyei: fekete színű, baromi gyorsan tud hernyózva mozogni, elől és hátul is van két-két kicsi csápja. De mivel a fiúk ügyesen megtanulták, hogy nem piszkálunk semmi féle állatot, hanem szólnak, amikor találnak valamit, így sikerült ez a kis alattomos férget Ibunak - a Boti: Kill Him! kiáltására - megölni, anélkül hogy valakit bántott is volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://anitabali.blog.hu/api/trackback/id/tr81813234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása