Ma reggelre itt járt a Mikulás, - igaz még csak december 5-dike van – sikerült elszámolnunk magunkat 1 nappal, amikor a fiúk pár hete megkérdezték, hogy még mennyit kell aludni, hogy jöjjön a Télapó. Nagy volt az öröm, meghozta a kért vonatokat és sínpályát. Be is indult a játék, egész délelőtt egy hangjuk sem volt a fiúknak. Délelőttre sikerült találnom egy jó kis türelemjátékot a felnőtteknek. Otthonról hoztam karácsonyfákat, mikulásokat és rénszarvasokat tartalmazó fűzért, amit a hatalmas ablakokra gondoltam dekorációnak. Apuka hozta a sámlit, Ibu hozta a cellux-ot én pedig kibontogattam a füzéreket, amik a hosszú útnak köszönhetően, úgy össze voltak gabalyodva, hogy füzérenként 6 kéz kellett a kigobózásukhoz. Végén viszont teljes lett a siker :).  Kb. fél 11 körül Ibuval nekiláttunk az ebéd elkészítésének, de amint a leves a tűzhelyre került, kifogyott a gázpalack. Beugrottunk az autóba és indulás egy másikért. Eddi anno említette, hogy amint kiérünk a főútra, ott lehet kapni, de persze ott nem volt. Mentünk tovább egy kisebb piachoz, ahol Ibu látott múltkor, de az most zárva volt. Semmi gond, majd csak estére elkészül az ebéd és legfeljebb vacsorának megesszük – gondoltam. Majd 1,5 km után találtunk egy „Anika” (nem Anita, csak majdnem) közértet és ott sikerült megvennünk az utolsó teli palackot. Gyorsan kocsiba vágtuk és hazavittük, ahol így folytatódhatott a főzés.

A délutáni alvást követően elmentünk Tanjung – Benoa –ba, amely olyasmi település, mint Nusa Dua, sok óceánparti szálloda, étterem és homokos – szinte hullám mentes – tengerpart.

Itt van Zitának (egy közel 10 éve Balin élő magyar lány) és Monikának (egy magyar asszony, aki kiköltözött mindenét feladva otthon, két kamasz gyermekével) közösen egy „Benoa Caffee” nevű vendéglátói egysége. A verebek azt csiripelik, hogy egyelőre elég veszteséges vállalkozás, de reméljük hamarosan változni fog.

A fiúk ennél a partnál Ibuval homokoztak és fürödtek egyet, míg mi üldögéltünk a homokban és nézelődtünk.

Hat óra körül elindultunk Jimbaram-ba, az óceánparti halsütők birodalmába, ahol a száraz kókuszdióhéjakat használják tűzrakáshoz, és ahol a frissen kifogott rákokat és halakat lehet enni, a homokos parton ülve. Leparkoltunk, majd céltudatosan elindultunk az általunk már évek óta többször meglátogatott kis sütöde felé. Igen ám, de sehol sem láttuk az Antika (étterem neve) feliratot :(. Amikor egyszer csak az üzletvezető kiállt elénk az útra és integetni kezdett, mint kiderült felismerte a gyerekeinket és nagyon megörült, hogy ismét lát minket. 7 hónap alatt, míg mi Magyarországon voltunk átépítették és felújították kis éttermüket – warung-jukat, és új nevet adtak neki: Radja Warung. Megrendeltük az 1 kg kagylót, az 1 kg rákot és egy nagyobb halat, amit megsütöttek, feltálaltak és mi pedig mind megettük…

Estére Zsolt nem érezte jól magát, már az étteremben is panaszkodott. Fájt a feje, fájt a háta és hőemelkedése volt. Azt gondoltuk csak egy kis napszúrás és holnapra minden jó lesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.