Január 8. (péntek)

2010.03.06. 09:44

Első reggel, hogy trópusi esőre ébredünk. Így délelőtt kis kézműves foglalkozást csináltunk, rajzoltunk, vágtunk, ragasztottunk. Van egy csatorna a Tv-ben, ahol a Mr Maker című műsorban remek, ötletes dolgot mutatnak be a gyerekeknek, amiket otthon is el lehet készíteni. Szóval innen vettük az ötleteket magunknak.

Délutánra elállt az eső, így úgy határoztunk, hogy elmegyünk egy kicsit mini golfozni. Felpattantunk a motorokra és nekivágtunk a 15 km-eres távnak. Ahogy közeledtünk a cél felé, ismét hatalmas esőfelhők érkeztek. Épp hogy megérkeztünk és leparkoltunk, leszakadt az ég. Ömlött az eső, így kénytelenek voltunk várni. A fiúk már közel egy órája játszottak a tulajdonos kismacskáival, mókusával és nyuszijával, amikor úgy döntöttünk, hogy hiába várakozunk, az ég nem akar tisztulni, így elindulunk haza. Felvettük esőkabátjainkat és nekivágtunk az útnak. Hömpölygött a víz az úton, nem tudta a csatornarendszer elnyelni.  Majd sikerült egy dugóba is belekerülnünk, ami egy defektet kapott kocsinak köszönhettünk. A motorral csak szlalomoztunk az álló autók között, a többi motorossal, hol a saras patkán, hol óriási pocsolyákon át közlekedtünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://anitabali.blog.hu/api/trackback/id/tr841813250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása