Január 9. (szombat)

2010.03.07. 13:11

Ma reggel ismét trópusi eső ébresztett minket, ami egész délelőtt el sem állt. A fiúkkal így ismét egy kicsit ragasztgattunk, színeztünk és játszottunk. Majd a finom ebédet és a rövidke csendes pihenőt követve elállt az eső és Ibu, a két gyerek és én motorral elmentünk a…

Január 8. (péntek)

2010.03.06. 09:44

Első reggel, hogy trópusi esőre ébredünk. Így délelőtt kis kézműves foglalkozást csináltunk, rajzoltunk, vágtunk, ragasztottunk. Van egy csatorna a Tv-ben, ahol a Mr Maker című műsorban remek, ötletes dolgot mutatnak be a gyerekeknek, amiket otthon is el lehet készíteni. Szóval…

Január 7. (csütörtök)

2010.03.06. 09:43

A mai nap csendesen telt, csak az öröm ujjongásoktól zengett a ház, amikor megtudták a fiúk, hogy ma palacsinta lesz ebédre.

Január 6. (szerda)

2010.03.06. 09:37

Eddi ma nagyon örült magának, mivel megtalálta a problémát a generátoron. Valamelyik üzemanyagcső szétcsúszott, ezért folyt el a benzin és ezért volt a gyerek szobájában egész éjszaka benzin szag, amit a légkondi fújt be kintről. (a fiúk szobája mellett van közvetlenül a…

Január 5. (kedd)

2010.03.03. 22:03

Délelőtt ismét ellátogattunk az óceánhoz Sanurba. Vittük az új homokozó játékokat és építettünk várat. Ebédre hazaértünk, melyet követően ismét masszázs programom volt, míg a fiúk otthon aludtak. A kis kényeztetés után nekikezdtünk a délutáni sütés-főzésnek.…

Január 4. (hétfő)

2010.03.03. 22:01

A fiúk ma igazán jó fejek voltak, mert reggel fél 9-kor keltek. Így a délutáni alvást is megúszták. Helyette elmentünk a Kartika Plaza játszóházába. Volt megint rohangászás, ugrálás, csúszdázás, és végre Boti elég bátorságot merített ahhoz is, hogy kipróbálja a…

Január 3. (vasárnap)

2010.03.03. 22:00

Ma délelőtt végre elmentünk Sanurba, az óceánpartra fürdeni és homokozni. Ahogy sétálok Bálinttal a parkolótól a fürdőhelyig, egyszer csak valaki kiabál: „Hello Balint!” Ki lehet az, aki ismeri a fiamat – gondoltam. Visszanézek és hát a kertész bácsi az…

Január 2. (szombat)

2010.03.03. 21:59

A fiúk délelőtt továbbra sem akartak elmenni az óceánpartra, így Zsolt ma fél 10-ig aludhatott. Eddi és Ibu már 9-től itt sürgött-forgott. Délelőtt pedig egy nagy vállalkozásba kezdtünk, mégpedig Bálint hajának géppel való lenyírásába. (Születése óta még sosem volt…

Január 1. (péntek)

2010.03.03. 21:57

Én fél 10-kor kipattantam az ágyból, mert eszembe jutott, hogy éjjel elfelejtettük berakni a malacsültet a hűtőbe. Kivágtattam, mire a következő kép fogadott: a férjem a medencében a fejét áztatva próbál magához térni, a fiaim pedig játszanak az Ibuval. Reggelizést…

December 31. (csütörtök)

2010.03.03. 09:05

 A délelőttömet ismét a konyhában töltöttem, míg a fiúk ismét nagyokat játszottak és fürödtek, még az óceánhoz sem akartak elmenni. Szóval, főztünk Ibuval ebédre fincsi fasírtot, krumplipürével és holnapra – újévre – lencsefőzeléket és malacsültet, ki…

December 30. (szerda)

2010.03.03. 08:14

A mai napot itthon töltöttük, játszottunk, fürödtünk és főztem. A fiúk angol tudása egyszerűen hihetetlen gyorsaságban fejlődik. Míg Ibuval játszottak például ilyen mondatok hagyták el Boti  száját: This bácsi has two pieces, and that is a swimmingpool, the blue one. ,…

December 29. (kedd)

2010.03.03. 08:04

Mára már elég jól megtelt a sziget. Sok turista érkezett szilveszterre. A közlekedés egyre kaotikusabb, de csak annak, aki nem motorral közlekedik. Igaz a kétkerekűvel is kell néha trükközni, mint például az aszfaltútról letérve a földúton döcögve kikerülni az autókat, hogy…

December 28. (hétfő)

2010.03.03. 07:57

 Ma délelőtt a fő feladat, a grillsütő összeszerelése volt, mivel estére meghívtuk Szepiéket hússütésre. A tarja szeletek már két napja érlelődtek a finom magyaros grill pácban. A fiúk délutáni alvásideje alatt elmentünk a mikrohullámú sütőnkért a Delta Service-be…

December 27. (vasárnap)

2010.03.03. 07:49

Úgy volt, hogy ma hajókázni megyünk Sanurban, mégpedig üvegaljú hajóval. Sanurt körbeveszi egy kisebb méretű korallkert és ott gyönyörű színes halakat lehet látni. Megkértem Ibut, hogy kérdezze meg az unokatestvérét (aki rendelkezik szintén ilyen hajóval), hogy mennyiért…

December 26. (szombat)

2010.03.03. 06:51

Reggelizés után, Ibuval kocsiba vágtuk magunkat és elmentünk gyorsan vásárolni, mielőtt elviszik a kocsinkat, amit nem bérelünk, amíg nincs ovi, mert nincs rá különösen szükségünk. Vittük magunkkal a három üres gallonos vizeskannát is, mivel a közelben sehol sem lehet kapni…

December 25. (péntek)

2010.03.01. 10:43

Ma Ibu szabadnapos volt, s negyed 12-kor kiderült, hogy ma Eddinek sincs nagy kedve a munkához. Felhívta a Zsoltot, hogy valami ceremóniája van ma a családjának. Egy kicsit kilógott a lóláb, mert itt Balin általában már az ünnepséget megelőző napokban nagy a készülődés.…

December 24. (csütörtök)

2010.03.01. 10:39

A várva várt nap a mai december 24., amikor jön a Jézuska a jó gyerekekhez. Reggel kinyitottuk az utolsó ablakokat az adventi naptárakban, és egész nap a fiúk izgatottságában fortyogtak. Folyamatosan tanakodtak, hogy mikor jön, ha jön, mit hoz nekik …stb. Az én egész napom…

süti beállítások módosítása