Délelőtt elindultam vásárolni, kis jeep-ünkkel. Ajaj, felért egy túlélő túrával. A féket már több tíz méterrel előbb el kellett kezdeni nyomni, hogy meg is álljak ahol kell. Ez itt Balin tiszta életveszély, mivel motoros ország és bármikor bevághat eléd valaki…stb. Majd ahogy felgyorsítottam a SunSet Road-on 55km/órás sebességre a kormány apró jobbra-balra rángatózása mellett az egész kocsi – a „jó állapotú” futóműnek köszönhetően – himbálózni kezdett, s olyan érzésem volt mint amikor egy 8-as van a bicikli kerekében…. A rádiót bekapcsolva régi sláger zenék szóltak, tiszta retro érzés fogott el. Úgy döntöttem, hogy ettől az autótól meg kell szabadulni, mert inkább a motorral viszem a fiúkat továbbra is az oviba, mint ezzel a csotrogánnyal, ami sokkal veszélyesebbnek tűnt.

November 22-dikén van a szülinapom (holnap), de kérésemre a férjemmel a mai napon mentünk el vacsizni, arra a helyre ahol a kedvenc balis együttesem a Saharadja adott koncertet. Be lettek avatva, s éjfél után pár perccel eljátszották nekem a Happy Birthsday-t…

Itt találkoztunk Peter-rel, - akit tavalyról már ismertünk, egy Gina party-ról, s aki már járt Magyarországon is – és aki örömmel fogadott minket. Persze már nem volt szomjas és ismét felhozta mini szendvicses sztoriját, amin mi csak nevettünk nagyokat. Amikor Budapesten járt, az emlékében mély nyomot hagytak valami apró szendvicsek, amiket ott evett, s nem a Halászbástya, s nem a Mátyás templom, hanem a „mini sadwiches”. Amikor pedig a Saharadja előadott egy zsidó nemzetiségű, Mazeltov-os köszöntésű számot, megkérdezte tőlünk: ez nem egy orosz pop sláger? :) Most ő elutazik 3 hónapra Vietnám-ba, Thai földre, de megígértük neki mikor visszajön fogunk neki csinálni magyar mini szendvicseket…

Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy az étterembe érkezésünkkor nem volt áram a koncert kezdetéig, mivel pont abba a kerületbe tartozott, amelyikre aznap esett a sor áramszünetileg. A séfek gyertyafényben gáztűzhelyeken főzték a kifogástalan vacsorákat.

Reggel indulás az oviba. Ahogy kilépünk a kapun, látjuk, hogy annak ellenére, hogy van autónk még sem azzal megyünk, mivel a bal első kereke teljesen leeresztve :)…

Motorra pattantunk, és iszkiri.

Reggel raktak pénzt az áramkártyára, kemény 100kw-ra elegendőt. Számolgattunk, hogy ez maximum 2 napra elegendő, mivel mennek a légkondik, a hűtők…stb. Ez azt jelenti, hogy szombat estig jók vagyunk, igen ám viszont hétvégén nincsenek nyitva az irodák és nem lehet feltölteni a kártyát. Ezt jeleztük Dewa –nak és Eddinek is. Eddi vállalta, hogy intézkedik, ha Dewa nem is ad pénzt neki, akkor majd az ő saját pénzéből rátölt ma délután 3-ig nekünk még 200.000Rp értékben kw-ot. Délután 4-kor még semmi hír nem volt, majd 5-kor felhívtuk és szerencsére bediktálta a kódot, amivel ismét 100kw került az óránkba. Csak egyet nem értünk, miért nem raknak egy hónapra elegendő mennyiségű pénzt a kártyára…

Az oviból hazaérve, a fiúk ugrottak a medencébe, majd ebéd és irány az ágy egy kis alvásra. Az áram ismét elment, így a fiúk szobája egy idő után szaunává vált…. Ekkor már tisztában voltunk azzal, hogy december közepéig, felújítják az elektromos hálózatot Bali és Jawa között, s ez okozza, azt hogy minden nap más és más kerületben kb. 4 órás áramszünet van.

Kora délután megérkezett a bérelt autónk. Egy pici Suzuki jeep-et béreltünk olcsó áron havi 30.000,- Ft-ért (a válság óta ahol tudunk, spórolunkJ), ami az oviba járáshoz szükséges, mivel 22 km-re van a házunktól. Zsolt az utcában ki is próbálta, majd mondta a tulajnak hogy oké. A gyerekülések teljesen feleslegesek ehhez az autóhoz, mivel nincs hátul biztonsági öv, amivel berögzíthetnénk őket. Maga a járgány is olyan érzést kelt az emberben, mint ha visszamenne időben jó pár évet….

Majd a csendes pihenő után elindultunk vásárolni, de amint kiléptünk a kapun láttuk, hogy mindenhol van áram csak nálunk nincs. Ismét hívtuk Dewa-t, aki kérte Zsoltot, hogy nézze meg a villanyórát, hogy a kijelző mit mutat. A válasz: nagy villogó nulla, ami azt jelenti, hogy elfogyott a befizetett pénz az áramfeltöltő kártyáról. Dewa jelezte, hogy intézkedik, de mi már sejtettük, hogy ma már nem lesz ebből semmi, mivel már fél 5 van és az irodák 3-4 óráig vannak nyitva. Elmentünk vásárolni, s persze hogy sötétségre jöttünk haza. Meggyújtottuk a pár nappal ez előtt vett gyertyákat, elemlámpákat és egy romantikus vacsorát rittyentettünk. Evés közben megjelent Dewa, aki ezer elnézést kérve mondta, hogy ez az ő hibája volt, s talált egy kis szállodát nekünk, ahol alhatunk egy éjszakát, ő pedig itt marad őrizni a házat. Persze mi mondtuk, hogy kibírjuk reggelig, megoldjuk a problémát.... S kihasználva az alkalmat, kértük, hogy cserébe inkább szerezzen nekünk egy napernyőt és egy extra ventillátort. Ígérte, hogy intézkedik…. (ma kedd van, de még sehol semmi)

A vacsora után, ismét mécseses fürdetés, majd a Bálint orrszívása következett – amire az otthonról hozott nátha miatt volt szükség - , Zsolt a kezébe vette az orrszívó porszívó csövét, majd minden erejét beleadva megszívta…. A végeredmény sikeres volt. :)

Első nap az oviban. Elmentünk meglátogatni a Cheeky Monkey ovit, a fiúkkal. Sajnos sok óvó néni már nem dolgozik, akik tavaly még nagyokat játszottak a fiúkkal. Viszont Ibu Made, Ibu Ayu, Ibu Ika nagy-nagy örömmel fogadta a fiúkat, akik már egyből részt is vettek a foglalkozásokon. Most a Delfin csoportba lett beosztva Bálint, Boti pedig a következő héttől nagycsoportba fog járni, ahol már komolyabb dolgokat tanulnak angolul.

Igyekeznem kellett haza az oviból, mivel a vízpumpa kedd estétől állandóan ki-be kapcsolt, és jöttek ismét a szerelők. Ahogy hazaértem az a kép fogadott, hogy Eddi (a bejáró fiú, aki minden nap jön takarítani, rendet rakni…stb) áll egy széken és a vízpumpát próbálja szerelni, amiből már a víz is folyt. Majd egyszer csak vett egy zuhanyt, amikor szétcsavarozott valamit. J Mindezek ellenére, megoldotta a problémát, s mire kiértek a szerelők nekik csak az volt a feladatuk, hogy leellenőrizzék azt, amit kis emberünk megcsinált.

Férjem motorral elugrott pénzt váltani. Jön haza, s mutatja, hogy a lábszára megkapta a „balinéz kiss-t” egy fiatal lánytól. Magyarra fordítva, ahogy állt a piros lámpánál, egy fiatal lány túl közel állt meg hozzá, s még egy kicsit meg is billent a motorral, aminek az eredménye Zsoci lábszárának gyors szőrtelenítése a forró kipufogóval. Tenyérnyi bőr leugrott, majd Zsoci hazaugrott, hogy égési sérülését minél hamarabb lekezeljük. Most már egy hét telt el, de még mindig csúnya sebes a lába, de legalább már látszik a gyógyulás jele.

A vízpumpánk mondta fel a szolgálatot, folyamatosan ment, s még sem volt víz a csapokban. Hívtuk Dewa-t (a házért felelős manager-t) hogy probléma van. Szólt ezermester emberének, aki órák kérdése alatt (a késés jellemző itt Balin, úgy hívják indonézül: jam karet azaz ruganyos óra) megérkezett, majd elhárította a problémát.

Ma béreltünk két motort, amikkel este elmentünk a fiúk kedvenc éttermébe a Bubba-Gump-ba. Épp megettük a vacsit, amikor hallottam, hogy kopog az eső a tetőn. Rohantunk a motorokhoz, hogy a bukósisakok, amiket kint hagytunk ne ázzanak „szarrá”. Felkaptuk az esőkabátokat – persze addigra már ömlött – s elindultunk haza. A fiúk – annak ellenére, hogy esőkabátban voltak – annyira eláztak, hogy még az alsónadrágjuk is vizes volt. Gyorsan beugrasztottuk őket a meleg vizes kádba…

Megérkeztünk fáradtan Balira. Az idő meleg és párás volt. A bőröndöket elég hamar megtaláltuk a futószalagon, majd irány a kijárat. Csak egy bibi volt, mégpedig az hogy változtak az előírások tavaly óta, és nem lehet semmi féle ételt, italt behozni az országba, sőt ezek kiszűrésére minden kézipoggyászt átvilágítanak, illetve minden bőröndöt kinyittatnak és átnéznek. Persze csomagjaink tele volt szalámikkal, kolbászokkal, szaloncukorral, fűszerekkel, csokikkal, sajtokkal….stb. A Zsolttal egymásra néztünk és próbáltuk megtalálni a kinézetre nem a „leggecibb” vámost. Közben azon tanakodtam, hogy a fiúkkal merre fogok elmenni, hogy ne lássák meg a bőröndünk széttúrásakor az otthon már megvett karácsonyi ajándékaikat. S győztünk, a „szimpatikus” ember látta, hogy 2 gyerek, 4 bőrönd, 2 kézipoggyász és elengedett minket….. :)

A következő sokk minket az autóban ért, amivel Juss barátunk jött értünk a repülőtérre. Juss volt az, aki találta nekünk a mostani villát, s amiről interneten keresztül fotókat, illetve az elhelyezkedéséről térképet küldött. Csak amikor abba a kereszteződésbe értünk, amiben a térkép szerint balra (Seminyak belső felkapott része felé) kellett volna fordulni mi jobbra fordultunk, majd az első utcán balra, s tovább majd egy földúton a susnyások között. A Zsolt kérdő fejjel nézett rám, és én ugyan úgy vissza. Majd megérkeztünk pár száz méter után kis utcánkba ahol nagyban folynak az építkezések, s szinte csak új villák vannak. Húúúúúú, megnyugodtunk, hogy azért akkora gáz nincs, csak egy kicsit távolabb vagyunk a központtól és az óceánparttól…

A fiaim a házba érve egyből a medencében landoltak. 

Mi felnőttek a kipakolással és a berendezkedéssel voltunk elfoglalva, majd azt követően Ibu-val (házi nénink) elmentem vásárolni pár dolgot a Carrefour –ba. Épp a pénztárnál voltunk mikor csöngött a telefonom: - Mama vegyél valamit, mert nincs áram (már este 7 óra volt és sötét). Rohantam vissza pár gyertyáért és elemlámpáért, s utána siettünk haza taxival. Korom sötétség volt a kerületünkben, s a férjecském a fiúknak a laptop-jával világított. :) Majd a vacsi és a fürdetés mécsesek és elemlámpák társaságában történt. Este 10-re viszont visszaállt a rend és beindult az áramszolgáltatás.