A Szepiék nemcsak ezt a betegséget hozták meg nekem, hanem az igazi trópusi esőt is. Éjszaka elkezdett hol esni, hol ömleni és még reggel is tartott. Ilyen amióta itt vagyunk, még nem volt. Így bepakoltuk a fiúk esőkabátját, uzsonnáját és indulás az óvodába. Ahogy Zsolt nyitja az autónk ajtaját látja, hogy a hátsó ülés tiszta víz, mivel az ajtónál lévő szigetelő gumi egy kicsit meg van rogyva és ott be tudott folyni a víz az autóba. Sikerült gyors megoldást rögtönöznünk szerencsére, mégpedig a leghátsó ülés sor – ami általában le van hajtva, hogy tudjuk csomagtartónak használni – háttámláját felállítottuk és beülhettek a fiúk. Mire az oviba értek elállt az eső is és kisütött a nap.

Délutánra Szepiék nagybevásárlást terveztek és mivel csak motorjuk van a mi autónkat kérték hozzá kölcsön. De mivel nekünk is volt már egy elég szép listánk arról, hogy mink nincs otthon, úgy döntöttünk, hogy velük tartunk a Carrefour-ba. Bálint velem beült a Szepékhez az autóba, a Boti pedig jött Zsolttal utánunk motorral. Végül a bevásárlás egy börleszk filmbe illőnek sikeredett. A Szepiék több időt gondoltak tölteni a vásárlással és körbenézéssel mint mi, amivel nincs is semmi probléma. De mivel már este hét körül volt és lassan itt a vacsi idő, azt találtuk ki, hogy berámoljuk a kocsiba a dolgainkat és négyen felülve (itt amúgy is ez a módi, az egész család ül a motoron :)) lassú tempóban haza motorozunk. Amint bepakoltunk az autóba, észrevettem, hogy a parkolóházba beérkező autók igen csak vizesek. Eleredt, azaz ömlött a trópusi eső. Módosítottuk a tervünket. Zsolt hazavisz minket, majd visszahozza a kocsit az áruházhoz, és haza motorozik esőkabátban. Amikor beálltunk a házunk elé még mindig elég jól esett. Azt találtuk ki, hogy a biztonsági őr bódéjában van egy szép lila esernyő, amit kölcsön veszünk és a Zsolt így bejut a házba ahonnan tud még ernyőt hozni nekünk. Mire visszaért a két ernyővel, úgy elkezdett ömleni az eső és fújni a szél, hogy beállt a biztonsági őr bódéjába félmeztelenül és az ernyőkkel védte magát a szél által befújt vízcseppek ellen. Mi csak ültünk a kocsiba és nevettünk. 10 perc után egy kicsit elcsendesedett az eső, s a fiúkat szintén poló nélkül egyesével kimentette a kocsiból, majd jöttem én. Nekem hozta a szép kis lila ernyőt, amit egy kicsit a fogantyújánál megrázott, ami erre a mozdulatra letört. Eltörtük a sutyiban kölcsönvett szerkezetet. :(

A medence reggelre kitisztult, s újból indult az ovijárat is. A Zsolt vitte ma a fiúkat, s majd én hoztam haza őket Ibuval motorral, mivel ma érkezik Szepi és Barbara, s a férjem megy értük a reptérre. Reggel már úgy keltem, hogy fájt a fejem és a manduláimat elég duzzadtaknak és fehér trutyisnak láttam. (mondjuk nem csodálkoztam azon, hogy esetleg én is beteg leszek, mivel 3 éjszakát és 4 napot töltöttem a beteg fiaimmal egy légtérben, egy szobában) Majd megmértem a lázam és hőemelkedésem volt. Bevettem egy Panadolt, és amikor kellett, indultam a fiúkért. Az oviba érve még semmi bajom nem volt, de hazafelé útközben meg kellett állnom, mert elkezdtem tüsszögni és az orrom is folyásnak eredt. Mire hazaértünk készen lettem. Algopirin + hűtőfürdő után is 38,2 volt a lázam. Hívtuk dr Ari-t aki egy-két gyógyszerrel és egy szurival rendbe is vágott. Kérte, hogy maradjak a mai napon ágyban és igyak sokat, és fogyasszak gyömbér teát. Azt is említette, hogy most jön ki szervezetünkön a klíma változás és ez okozza ezeket a nyavalyákat. Szép kis fogadtatás Szepiéknek... Így a mai délutánomat és estémet Elizabeth Gilbert könyvével töltöttem, melynek címe Eat, pray and love. Az egyik színhely pedig Bali. S ami a legérdekesebb, mielőtt megérkeztünk Balira, kezdték itt a könyv film verziójának forgatását Julia Roberts főszereplésével. Az óvodai balinéz tulajdonos, mint asszisztens dolgozott is velük, s mesélte, hogy mennyi híresség volt itt és mennyi ember dolgozott a filmen. Mire hazaérünk, lehet, hogy már a mozikban is fogják játszani.

A fiúk este Zsolttal és Ibuval elmentek egy új warungba (kis étterem, kifőzde) vacsoráért, ami most nyitott a múlt héten, és ami a „Csibe futam” című filmről kapta a nevét, ami pont most a fiaim kedvence filmje :). Szinte minden nap egyszer megnézik a Dvd-én. Hoztak finom sült csirkét, sült krumplit és rizst. Majd 8-kor már ágyban voltak, mert persze a „nagy fiúk” ma is előadták a délutáni nem alvást és este használhatatlanak voltak.

Nagyon örültem, amikor Boti reggel 6-kor ébredt a testvérével :(. Kicsit zombinak éreztem magam, de legalább már nem lázasak. Ma még nem mentek oviba. A délelőtt játszással telt és össze-vissza evéssel. Végre megjött az étvágyuk :). Viszont a nagy meleg ellenére a medence ismét szinte használhatatlan, olyan zöldes a vize. Eddinek sikerült ismét másfél hétig ki nem takarítania. (Szerintem fél tőle, mivel nem biztos a dolgában.) Így ma egy nagy játékos ládába ültek a fiúk hűsölni :).

Eddi megígérte, hogy elmegy ebédelni és utána felporszívózza és beleönti a „magic” szert ismét. Ibuval direkt rákérdeztettem; ugye az kb. 1 óra múlva lesz, mire a válasz ez volt: igen-igen, egy óra múlva itt van és folytatja. Ismét sikerült 3 óra múlva visszaérnie.

Délután elmentünk egy kicsi motorozgatni, majd vacsi és utána fürdés. Igen ám, de most meg nincs meleg víz, ez mondjuk hidegzuhanyként ért :), így hideg zuhany várta a fiúkat.

Végre ma van az első nap, hogy a Bálint nem volt egész nap lázas. Be is indult a medencézés, és nem utolsó sorban az evése is. :) A Boti néha még tudott produkálni a nap folyamán hőemelkedést :(.

Délutánra vendéget vártunk, Yuss-t, aki megígérte, hogy eljön egy kicsit játszani a gyerekekhez. Csak annyira kedvelik ezt a kis helyi embert, hogy hajnalban, amikor Boti felkelt inni, a következőt kérdezte tőlem: Mama, ez után az alvás után jön Yuss? Majd félálomban csak ennyit mondott: Majd az ebéd utánikor.

Szóval egész nap nagy extázisban voltak a fiúk, hogy mikor ér már ide barátjuk. Délután kitaláltam, hogy a menjünk ki egy kicsit az utcára motorozni (lábbal hajtható járgányukkal), mivel több napja itthon vagyunk fogságban. Árgus szemek figyeltek minket az utcán, hogy 1 hónapos ittlét után megjelenünk, mint fehérek, ezekkel a fura járgányokkal. A fiúk nagyon boldogok voltak és ezerrel hajtották magukat, csak arra kellett figyelmeztetni őket, hogy az úton lévő tehénszarokat azért kerüljék ki, ha lehet… :) A szomszédos telkeken több építkezés folyik, a munkások saját maguk által tákolt házszerű dobozokban laknak és szinte az utcán élnek. Kis padról nézik csoportosan az egy szem TV-jüket esténként, és vas edényekben főzik tűzön az ebédjüket/vacsorájukat. Néha erre jön egy „Kaki lima”= ötlábú árus (háromkerekű tolható kocsi, amit egy kétlábú ember tol), aki „csenget” (egy tányért üt, evőeszközzel), mint otthon a Family Frost- os autó, s aprópénzért kész leveseket, ételeket árul.

Ahogy bekukkantottunk a szomszédos utcákba, azzal szembesültem, hogy ez a környék egy elég nívós kerület, ahol gyönyörű házakat lehet látni. illetve venni.

Majd megérkezett Yuss és indult a vonatozás, rendőrös játszás.

A fiaimat csak nagyra nyitott szemekkel hallgattam, ahogy angolul kommunikálnak. A Bálint még csak szavakat, s rövid kifejezéseket tud: put there, stay there, go out, this one. Viszont Boti kezd összefüggő mondatokat is kreálni. They can’t come because they haven’t got petrol. Stay there, I will come. I will do it, I will help you…. Egyik reggel az óvodába menet is azt játszották az autóban, hogy kis lego bábuikkal rendőrök és hogy beszélgetnek, DE ANGOLUL !!!! Hello, how are you? I’ m fine thank you. Where are you going? To the police station. Ez a nyelvtanulás a legnagyobb kincs itt Balin, szívják magukba az infót mint a szivacsok. :)

Délutántól a férjemre néha csuklási roham jött, ami semmilyen trükk ellenére nem akart abba maradni. Szinte hihetetlen volt számomra, hogy ilyen létezik.

Estére Gina is meg volt hívva vacsorára. Készítettem nekik tortilla-t, finom salátát és a folyós belű csokis süteményt. (Megnyalták az összes ujjukat :).)Majd Yuss mint nagy gyerek 10 körül elaludt a kanapén, s mi Gina-val hajnal 3-ig beszélgettünk mindenféle érdekes dologról. Többek között sitty-sutty felírt egy-két helybéli gyógykészítményt, ami a Zsolt csuklására a megoldás.  Illetve azt is elmesélte nekünk, hogy ha kéthetente, vagy havonta iszunk egy teáskanálnyi ifjú papaya levélből nyert kivonatot, a dengee lázat és a maláriát hordozó szúnyogok nem fognak minket megcsípni, mivel megérzik azt bőrünkön keresztül és azt nem szeretik. Akik a dzsungelben élnek így védekeznek ezen vérszívók ellen. Sikerült fél 4-kor lefeküdnünk…

A Bálint reggel remekül kelt, este 10-től ebédig még csak hőemelkedése sem volt. A Boti reggel 10-kor egy kicsit lázas volt még (37,8) és délután is volt egy kis hőemelkedése. Nem mentünk így ma sehova. :(

Szepink (férjem gyerekkori barátja, aki már 2,5 évet élt Balin), délután küldött egy SMS-t hogy holnap indulnak kedvesével 1 évre Balira, s a reptéren (Mo-on) sztrájk lesz, délután fél 4-től, s az ő gépük 15:45-kor indulna. Mi lesz, ha nem érik majd el így a csatlakozást? Azt hiszem Barbara is nyugodtan kezdhet jegyzet írásba, ahova már meg is van az első sztori. :)

Reggel már nem csak Bálint volt lázas, hanem Boti is… :(. Felhívtuk dr Ari-t, aki 10-kor meg is érkezett. Megvizsgálta a gyerekeket, majd kiosztotta mindegyiknek az antibiotikum adagját, elkért egy halom pénzt, számlával – miután megkérdezte, hogy van-e biztosításunk - s amit úgyis visszafizet nekünk a biztosító. Furmányos a doki :), de minden pénzt megér, mindig rendbe vág minket. A fiúk is azt mondták, hogy azért dr Ari a neve, mert aranyos doktor bácsi. Így a mai napunk nagy része a gyerekek kúrálásával, medencebeli hűtő-fürdőjével telt. :(

Amíg délután aludtak, elmentem az Ibu-val vásárolni a Carrefour-ba. Összeszedtünk mindent, ami a listánkon volt, majd mentünk fizetni. 250.000Rp-nál (5.000,-Ft-nál) tartottunk, amikor a pénztáros nőnek sikerült beütni 700.000Rp-át 6 db csirkecombra. Kicsit meglepődtem, de ő is. Hívta a menedzsert, aki egy jól szituált fiatal férfi volt, s aki elővezette nekem a tényállást, hogy el lett ütve egy tétel és „so sorry”. S meg lehetne-e azt oldani, hogy a halom zacskóba már becsomagolt és vonalkód által leolvasott tételt ismét újra beblokkolják. Mondtam semmi probléma, miközben azon gondolkodtam, hogy ezt otthon „a rohanó világban”, a mögöttem lévők sűrű anyázásával nem biztos, hogy ilyen higgadtan kezelném. Majd a „főnök, menedzser” beállt a pénztárba és ő saját kezűleg kezdett neki a feladatnak. A mellettünk lévő pénztárakban lévő kasszás kisasszonyok, pedig csak néztek, hogy mi történt a főnökükkel, illetve ki lehet ez a vevő, hogy a felettesük – aki ráadásul még férfi is - blokkolja neki a gépet. Arra emlékszem, hogy tavaly is volt egy ilyen vagy lehet, hogy nagyobb értékű félreütés, amit a pénztáros a következő képen oldott meg: letépte a blokkot és a végéről tollal levonta a nagy értékű tételt, majd a maradékot kp-ben kifizettem és jött a következő vevő. Ekkor érzékeltem, mint könyvelő, hogy itt aztán sokat nem foglalkoznak a stornózással, vagy helyesbítéssel… :)

Egész délutánunk elég rosszul telt, felváltva hol a Bálintnak, hol a Botinak volt magas láza. 3 különböző komponensű lázcsillapítót adogattunk nekik felváltva, illetve hűtő-fűrdőt alkalmaztunk a medencénkben. Voltak visítások, fázások és vicces beszólások, mint például: Bálint és az apja ültek egymás mellett, mikor a gyerkőc megfogta az apja mellét és így szólt: „Figyelj, Te tök hideg vagy.” Szerintem itt a meleg hőmérséklet miatt, nagyobb küzdelmet igényel a láz tartós lenyomása. A biztosítékot nálam az vágta ki, amikor Bálintnak este 10-kor 39,5 fokos láza volt :(. Szerencsére a Nurofen jól dolgozott és nem kellett felkeltenem egy újabb lubickolásra. Majd Botikánk lázmérése következett (38,3), mire ő felébredt, és korrekt együtt működésének  - azért be lett ígérve egy Kinder tojás is – köszönhetően vett egy éjszakai csillagfényes fürdőt :). Ezt az éjszakát ismét velük töltöttem.

Bálint ma az oviban belázasodott :(. Így délutánunk körülötte forgott, s drága Ibu-nk addig a Botival medencézett és játszott. Éjszaka velük „aludtam”, s állandóan kontrolláltam őket.

Ma, míg a fiúk oviban voltak, beültem Batu Jimbar nevű kedvenc reggeliző helyünkre, és megírtam kis elmaradt email-eimet és ettem egy kiadós reggelit. :) Maradt egy kis időm, míg a gyerekekért kellet mennem, így kocsikáztam Sanur környékén. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ezen a környéken nem lehet a kocsi vezetése közben nézelődni, mivel tucat motoros rodeózik az utakon, éppen ki honnan kerül elém vagy szembe velem…. Találtam az út szélén rengeteg kertészetet, ahonnan a gyönyörű orchideák kacsingattak rám. El is határoztam, hogy karácsony előtt még visszamegyek és veszek párat kemény 800Ft-ért darabját/cserép.

Majd megérkeztem a fiúkért, ahol az a kép fogad a kertben, hogy több óvó néni ül a fűben a gyerekekkel, míg az egyik egy petrencés rúddal veri le a mangót a fáról. Ezek még baby és éretlen gyümölcsök voltak, amit megmosást követően feldaraboltak és sóval ettek. Bálint fiamnak nagyon bejött, úgy kellett leállítanom róla, féltem, hogy nehogy valami gáz legyen majd a pocakjával…. Így fogott egyet magának, amit hazahoztunk.

Itt Balin 50 Rp a legkisebb pénzeszköz, ami 1 Ft-nak felel meg, s ennek a pénznek nincs elég nagy értéke, ezért kevés van belőle. Ezért, kialakult egy olyan szokás az üzletekben, hogy ha nem tudnak aprópénzt visszaadni, cukorkát adnak helyette. :) A fiaim nagyon örültek ezeknek, míg le nem állítottuk őket, hogy ezek viszont a fogaiknak nem igazán jó. Így innentől kezdve Ibu-nk eszegeti – miközben panaszkodik, hogy mennyi plusz kiló van rajta – illetve megbeszéltük, hogy odaadjuk a kereszteződésekben, a lámpáknál kolduló szegény gyerekeknek. Persze Boti első kérdése erre ez volt: „S az ő foguk nem lesz rossz tőle?”…. Eszméletlen ez a csávóóóó….. Ezt azért írtam le, mert ma történt egy – számomra vicces – sztori. Ibut reggel megkértem, hogy az ovi mellett lévő kisboltban vegyen a Bálintnak higikendőt, amivel le szokta törölgetni róla az izzadságot. Amikor hazaértünk mesélte, hogy 7.200 Rp-ba került (ami elég drága volt, mert nagyobb üzletekben meg lehet kapni 4.000 Rp-ért azaz 80,- Ft-ért is)és nem volt 200 aprója, a kisboltos pedig nem tudott nagyobb címletből visszaadni. Ekkor megkérdezte az eladó, hogy van-e cukra Ibunknak…. :)

Pénteken a Boti csoportja megy vásárolni a Circle K nevezetű üzletláncba. Így a délutáni feladatunk az volt, hogy meglátogassunk egyet és írjunk listát azokról az élelmiszerekről és italokról, amit szeretne majd megvenni. :)

Ma ismét ovi van, és én vagyok a fuvaros. Kicsit késve indultunk, majd amikor kiértünk a főútra a Zsolt hívott, hogy a gyerekek ebédje itthon maradt. Fordulás vissza, majd újból irány az ovi. Nagyon nagy forgalom volt reggel, így autónkat átminősítettem terepjáróvá és nyomtuk a földúton is, a motorosok koszorújában. Mivel itt az a szokás, ha áll az autósor, a motorosok az aszfalt út melletti részen (földút) kikerülik őket és máris ott állnak az első rajtkockában. Végül csak 10 percet késtünk. :)

Ovi után a szokásos történt: medencézés, játszás és este elmentünk a Papaya nevű japán közértbe friss kenyérért motorral.

A Zsolt állapota nem javult, s most már lélegezni is nehezen tudott, ezért doktor létére megkereste a tüdőgyulladás tüneteit az interneten. Rá vallottak a jelek…

S mivel továbbra is hőemelkedése és gyenge volt, kihívtuk dr Ari-t az orvosunkat. A Botiék alig várták, hogy megérkezzen, mert imádják a mentőautóját és magát az embert is. Egy kis telefonos navigáció és motoros elémenetelt követően megjött.  Vizsgálgatás után kiderült, hogy nem tüdőgyulladása van a Zsoltnak, hanem hátizom gyulladása, amit valószínű vizes/izzadt pólós légkondiba menetel okozott. Így adott egy injekciót és pár tablettát.

Délután elmentem a fiúkkal a Bali Deli játszóterére, ahol kipróbáltuk az összes játékszert.

Van egy körhinta, 2 db hinta, egy csúszda, egy mászóka, egy mérleghinta és egy előre-hátra mozgó rúd hinta.

Boti és Bálint nagyon élvezték, nekem azért néha voltak fenntartásaim, mivel a párás sós levegő egy kicsit már megette a fémszerkezeteket. Elkorhadtak.

Például a rúdhintát tartó négy lábból három már nincs rendesen rögzítve a földhöz, mert elrozsdásodott és elengedett, azt vártam, hogy mikor fog kifordulni illetve felborulni az egész a fiaimmal, akik erőből hajtották magukat, hogy minél gyorsabbak legyenek. 

Ezt követően elmentünk a Carrefoure-ba venni tejet és kenyeret. Vittük magunkkal a lábbal hajtható motorokat, úgy gondoltam így könnyebb és gyorsabb lesz nekem a gyerekekkel együtt bevásárolnom. Nem igazán ez történ. Bálint hol egy vásárlót, hol egy gyereket ütött el, majd a legvégén sikerült egy 35.000Rp-ás (700Ft-os) lekvárt is levernie. Nagyon örültem neki….. Összeszedtük szépen illedelmesen - mivel voltak szemtanuk is - , majd arrébb menve egy szeméttel teli dobozba kidobtam.  S mivel a vérnyomásom felszállt a magasba, gyorsan megvettük a kenyeret a tejet s fizettünk.

Ma reggelre itt járt a Mikulás, - igaz még csak december 5-dike van – sikerült elszámolnunk magunkat 1 nappal, amikor a fiúk pár hete megkérdezték, hogy még mennyit kell aludni, hogy jöjjön a Télapó. Nagy volt az öröm, meghozta a kért vonatokat és sínpályát. Be is indult a játék, egész délelőtt egy hangjuk sem volt a fiúknak. Délelőttre sikerült találnom egy jó kis türelemjátékot a felnőtteknek. Otthonról hoztam karácsonyfákat, mikulásokat és rénszarvasokat tartalmazó fűzért, amit a hatalmas ablakokra gondoltam dekorációnak. Apuka hozta a sámlit, Ibu hozta a cellux-ot én pedig kibontogattam a füzéreket, amik a hosszú útnak köszönhetően, úgy össze voltak gabalyodva, hogy füzérenként 6 kéz kellett a kigobózásukhoz. Végén viszont teljes lett a siker :).  Kb. fél 11 körül Ibuval nekiláttunk az ebéd elkészítésének, de amint a leves a tűzhelyre került, kifogyott a gázpalack. Beugrottunk az autóba és indulás egy másikért. Eddi anno említette, hogy amint kiérünk a főútra, ott lehet kapni, de persze ott nem volt. Mentünk tovább egy kisebb piachoz, ahol Ibu látott múltkor, de az most zárva volt. Semmi gond, majd csak estére elkészül az ebéd és legfeljebb vacsorának megesszük – gondoltam. Majd 1,5 km után találtunk egy „Anika” (nem Anita, csak majdnem) közértet és ott sikerült megvennünk az utolsó teli palackot. Gyorsan kocsiba vágtuk és hazavittük, ahol így folytatódhatott a főzés.

A délutáni alvást követően elmentünk Tanjung – Benoa –ba, amely olyasmi település, mint Nusa Dua, sok óceánparti szálloda, étterem és homokos – szinte hullám mentes – tengerpart.

Itt van Zitának (egy közel 10 éve Balin élő magyar lány) és Monikának (egy magyar asszony, aki kiköltözött mindenét feladva otthon, két kamasz gyermekével) közösen egy „Benoa Caffee” nevű vendéglátói egysége. A verebek azt csiripelik, hogy egyelőre elég veszteséges vállalkozás, de reméljük hamarosan változni fog.

A fiúk ennél a partnál Ibuval homokoztak és fürödtek egyet, míg mi üldögéltünk a homokban és nézelődtünk.

Hat óra körül elindultunk Jimbaram-ba, az óceánparti halsütők birodalmába, ahol a száraz kókuszdióhéjakat használják tűzrakáshoz, és ahol a frissen kifogott rákokat és halakat lehet enni, a homokos parton ülve. Leparkoltunk, majd céltudatosan elindultunk az általunk már évek óta többször meglátogatott kis sütöde felé. Igen ám, de sehol sem láttuk az Antika (étterem neve) feliratot :(. Amikor egyszer csak az üzletvezető kiállt elénk az útra és integetni kezdett, mint kiderült felismerte a gyerekeinket és nagyon megörült, hogy ismét lát minket. 7 hónap alatt, míg mi Magyarországon voltunk átépítették és felújították kis éttermüket – warung-jukat, és új nevet adtak neki: Radja Warung. Megrendeltük az 1 kg kagylót, az 1 kg rákot és egy nagyobb halat, amit megsütöttek, feltálaltak és mi pedig mind megettük…

Estére Zsolt nem érezte jól magát, már az étteremben is panaszkodott. Fájt a feje, fájt a háta és hőemelkedése volt. Azt gondoltuk csak egy kis napszúrás és holnapra minden jó lesz.

Ma míg a fiúk oviban voltak, elmentünk karácsonyi ajándék nézőbe Zsolttal a Kartika Plaza-ba. Reggel 10 körül értünk oda.

Vettünk egy finomságot magunknak a Bread Talk-ban reggelire, majd végignéztük a reggeli „thai csí”-t amit az alkalmazottak nyomnak. A férjem még ilyet nem látott, én már képben voltam ezzel, mint fő shopping-oló :). Abból áll, hogy zenére az alkalmazottak reggel nyitáskor táncolnak, tapsolnak, énekelnek, menetelnek, hurráznak a számukra beosztott részlegen. Ők vidáman kezdik a napot. :)

Ma a fiúkat Zsolt vitte az oviba. Megérkezett Eddi végre az algaölő folyadékkal, amit beöntött a vízbe és tiszta kék, füstszerű lett tőle „smoke on the water” :). Ez biztos valami „magic” szer, s remélem a bőrünk minősége nem fog megváltozni tőle… Eddi előadta, hogy most egy órát kell a vizet forgatni és utána indulhat a porszívózás. Addig takarítgatott, majd egy óra eltelte után, délben elment ebédelni. Sikerült fél 3-ra visszaérnie, gondoltam biztos valami nagyon szálkás hal volt az ebéd… :), s nekilátott volna a porszívózásnak csak, hogy már nem emlékezett rá, hogy hogyan mutatták neki pár nappal ez előtt. Felhívta a medencés szakembert, aki 3-ra itt is termett és nekiláttak együtt a feladatnak. Mikor a fiúk már felkeltek a délutáni alvásból és már lassan közel 2 órája nem sikerült előrébb haladniuk, Zsolt megmutatta nekik a trükköt: be kell dugózni a szkimmert ahhoz, hogy vákuum keletkezzen és akkor porszívó is beindul. Nagy volt az öröm a két balinéz arcán, hogy a problémát a „nagy fehér ember” megoldotta.

A fiúk már nagyon várják a Télapót és a Jézuskát. Írni kellett a nevükben egy listát, hogy milyen ajándékokat szeretnének.

Nálunk még működik, hogy a Télapó éjszaka hoz ajándékot és a Jézuska hozza a fenyőfát. Gondolom ez annak köszönhető, hogy itt töltjük a telet, s az otthoni óvodákba járó egy-két „mindent tudó” gyerek nem árulja el a valóságot nekik. Így hát, amikor rosszak, be vannak azzal fenyítve, hogy a madárkák és a gekkók mindent látnak és el fogják mondani a Télapónak. :) Ma reggel arra lettem figyelmes, hogy a Boti fogja a kezében a listát és magasra emelve az egyik fán ülő madárnak mutatja, hogy lássa, mit szeretnének kapni, és hogy adja át az üzenetet a Télapónak. Mosoly került az arcunkra…

Eddi megoldotta a kád problémáját, de a medencéjét még nem… :(

Mikor hazaérkeztünk az oviból ismét áramszünet volt, de már nem fog ki rajtunk :), mivel pár napja beszerelték az áramfejlesztő generátort, ami benzinnel működik. Délután meglátogattuk a Villa Lalu-t, ahol tavaly laktunk. Mindenki örült nekünk és a fiúknak. Szerintem abban reménykedtek, hogy megmentjük őket azzal, hogy beköltözünk hozzájuk, egy rakat pénzért és végre kapnak akkor fizetést, mert mostanában elmarad. Az egyik alkalmazott még azt is elmondta, hogy a tulaj már több havi ELMŰ díjat nem fizetett be és múltkor kikapcsolták az áramot. Elég kényelmetlen volt azzal a pár vendéggel szemben, akik ott lakott. A problémát az okozza, hogy túl magas árat kérnek, s így nincs vendég vagy csak kevés…. Majd elmentünk kedvenc olasz Gourmet üzletünkbe venni egy-két finomságot. :)

Ma Eddi megszerelte a konnektort J, kiporszívózta a medencét kisebb sikerrel. 1m2 –es részt sikerült kihagynia, illetve a kért algaölő szert még mindig nem hozta, s kezd a víz egy kicsit zöldessé válni.

A nap csendesen telt, kivéve amikor a fiúk a nappaliban motoroztak lábbal hajtható járgányukkal körbe-körbe. Így este volt izzadság, amit le lehetett mosni róluk. S mikor már szép tiszták és illatosak lettek, leengedtük volna a vizet a kádból, de a kézi tekerős szerkezettel ellátott dugó nem mozdult, így az állott víz megvárta Eddit…

Ismét kezdődik az óvoda. Alig bírtak a „nagy” fiúk felkelni reggel, a tegnapi bulizás miatt. Gyors reggelizést követően, elvittem őket Sanurba, majd beültem kedvenc reggelizős, kávézónkba Batu Jimbar-ba. Szépen ettem egy croissont házi lekvárral és ittam egy kis kancsó zöld teát, majd kértem a számlát. Mikor kihozták a számlát észrevettem, hogy nincs nálam pénz, otthon maradt. Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam bevallom, de akkor eszembe jutott a megoldás. Visszamentem az oviba, míg otthagytam a telefonomat zálogba (amire azért nem lett volna szükség…) és Ibu-tól (aki mindig ott van, mint biztos pont a fiúkkal) kértem 50.000 Rp-át (1.000,-Ft-ot). Utána vissza Batujimbar-ba, s rendeztem a számlám. Bankkártya lett volna nálam, de 700,- Ft-os számlát úgy gondoltam inkább így egyenlítek ki. J Majd beültem a kocsiba és elindultam jövendőbeli keresztlányomnak, Franciskának ruhácskákat nézni illetve venni. Mikor összeszedtem pár cuki darabot a Matahari áruházban, indultam a kártyámmal fizetni, ahol tájékoztattak róla, hogy Master Card-ot nem fogadnak el… Ismét szőke nőnek éreztem magam, mivel készpénzem ugye nem volt….. Megkértem őket, tegyék félre a ruhákat és majd délután visszajövök értük.

Délután a férjemnek találkája volt Edittel, azzal a magyar lánnyal, aki a Szepi házában lakott több mint fél évig. Ma volt a határideje a kiköltözködésének, mivel Szepi december 14-én érkezik vissza kedvesével Balira. Edit igen csak zavarodott személyiség, ami a telefonos beszélgetéseiből,  és sms-eiből már kiderült. A találka lényege, a ház illetve a kulcsok átadása a férjemnek. A Zsolt többször kereste a mai napon, de nem volt elérhető, a telefonja ki volt kapcsolva (lehet hogy még nem költözött ki?). Majd átmotorozott hozzá, kiabált, dudált, de senki sem nyitott neki ajtót. Épp hogy hazaért, csöngött a telefonja, Edit volt az. „Találkozzunk 10 perc múlva a Bintang-nál (ez egy kisebb bevásárló központ)” mondta. A Zsolt csodálkozva visszakérdezett, hogy miért pont ott, ha a házat akarja átvenni és átnézni… Mire válasza az volt, hogy „ahonnan én már kiköltöztem, oda nem szívesen megyek vissza”. Zsolt viszont meggyőzte, hogy ez így most nem megoldható. Találkoztak Szepi házánál, ahol az utcán várt, (pisilni is a szomszédba kéredzkedett) míg Zsolt átnézte a házat és a kertet, majd átadta a kulcsokat és elköszöntek. Miután Zsolt hazaért, családostul elmentünk Franciska ruháiért. :)

Vacsora után 9 óra körül megérkezett váratlanul Juss barátunk, aki beugrott, hogy mi van velünk. Mivel a fiainknál nagy favorit, a Botond nem hogy befele tolta a szobába a ládába elrakott játékokat, hanem kifelé a nappaliba, bizakodva abban, hogy lesz még egy kis játék vele. De nem így történt, mivel csak a férjemmel játszott, mégpedig egy 2.000,- Ft-ért vett álló ventilátor összeszerelésével.

Eddi nem jött ma dolgozni, de ez itt Balin belefér. Majd az egyik konnektort sikerült a sütőnk beüzemelésével tönkre vágnunk :(, mire mi túlélők, elővettük hosszabbító készletünket és hatalmas kábel kavalkáddal beüzemeltük, amiket kellett. Vasárnap lévén nem zaklattunk senkit a hibával, majd jön a hétfő…

Délelőtt azért ért egy kellemes meglepetés is minket. Pár napja megkértem az Ibu-t, hogy az Éva magazinom adventi számával menjen el a virágoshoz és próbálja elérni, hogy készítsenek nekünk egy adventi koszorút, vagy legalább valami ahhoz hasonlót. Ma 10-re kellett érte menni. Gyönyörű lett, négy gyertya, zöld levelek, toboz (ezt mondjuk, nem tudom, hogy honnan szedték, mert itt sok fenyőt nem lát az ember a trópusi éghajlatnak köszönhetően), orchideák, és arany szalag. S mind ez átszámítva 1.800,- Ft-ba került. :)

A férjem ment érte, s büszkén hozta haza, mivel neki is sikerélménye volt a virágosnál. Amikor megdicsérte indonéz nyelven, hogy milyen szép a virágkompozíció, a virágos hölgy – két gyerekkel az ölében – csak ennyit mondott: amilyen Te vagy. Tyűűűűű, jobb ha vigyázok… :) 

Este elmentünk a gyerekekkel az ötödik születésnapját ünneplő Kartika Plaza-hoz, ahol megvacsoráztunk, majd izgatottan vártuk a Saharadja együttes koncertjét az óceánparton. Negyed kilencre volt meghirdetve, de persze ismét (Jum karet) késés. Addig a fiúk felették a fagylaltosok készleteit, megittak több üveg vizet. S fél 10-kor elkezdődött a várva várt koncert. A fiaink már igen csak kíváncsiak voltak arra, hogy milyen a Papa és a Mama kedvenc együttese.  Tetszett nekik. :)

Sajnos 10 körül el kellett indulnunk haza, mivel Boti – a kőkemény nagyfiú – nem volt délután hajlandó aludni, és teljesen elálmosodott. Hazafelé menet a Zsolt szállította motorjával a Bálintot és én pedig Botit. Kb. 500 m után arra lettem figyelmes, hogy Boti állva alszik a motoron. :) Úgy ahogy kapaszkodott, persze közben én szorítottam a két térdemmel, a feje pedig imbolygott, mint egy felcukkolt kobrának. A Bálint is elszunnyadt, de ő csak már 1 km-re a házunktól. A Zsolt éppen indult a zöld lámpánál, mikor a Bálint elfelejtett kapaszkodni és teljesen hátravágódott a Zsoltra...

Délelőtt ellátogattunk az óceánpartra, Nusa Dua-ra.

A Bálint először tartott egy kicsit a vízben úszó kisebb növényektől, de 10 perc után már élvezték Botival együtt a pancsolást és a hullámokban ugrálást.

Majd fürdőzés után indult a homokozás,várépítés, markolózás a parton Ibuval. 

Közben férjemmel meglátogattuk a parton, a fák alatt lévő sátras büfés nénit, akitől vettünk innivalót, s készítettünk pár fotót is.

Mire visszaértünk a fiúkhoz a homokba, azt vettük észre, hogy egy kisebb japán turistacsoport (mi rövidítve Japok-nak hívjuk őket) áll Boti és Bálint körül és fotózgatják őket. Nem a gyönyörű szép partot, pálmafákat, s nem a látnivalókat, hanem a fiainkat támadják be a csiribiri fotógépeikkel. Ezzel már tavaly is szembesültünk, így nem lepődtünk meg, csak hiányoltuk, hogy miközben próbálnak a fiaink közelébe araszolni - hogy ők is rajta legyenek a fotón - a V betűt még nem mutogatják az ujjukkal. De ami késik, nem múlik előjöttek a Victory –k. :)

Mikor hazaértünk egy kellemes meglepetés várt itthon minket. A több napja kért napernyő végre megérkezett. :)

Semmi nem történt, csak ámultunk – bámultunk. :)

A gyerekek ma korán keltek. Mosakodásra nem volt vizünk, csak a medence. Előjött nagynénémnél Erdősmárokon töltött nyári napjaink hangulata, ahol egy parasztház van és kis részben „nomád a helyzet”. A zuhanyzás kint van egy kerti tusban, a fogmosás pedig a kútnál történik. Én ma nem a kútnál, hanem a vízgépünk (ami tartja a gallonos vizet illetve hűti-fűti azt) mellett mostam a fogamat a nyitott nappalinkban. Majd a fiúk elindultak egy újabb autóval az óvodába, mivel a tegnap megváltunk jeep-jeinktől és beszereztünk egy Daihatsu-t.  Én itthon vártam a szerelőt, aki reggel 9-kor már itt is volt, szerelt valamit a gépház sufniban, s megoldódtak a problémák átmenetileg, mivel pár óra eltelte után, ismét előjöttek, amit most necc-hálós alsónadrágot viselő (ahogy szerelt, szegénynek az 5 számmal nagyobb farmerje egy kicsit lejjebb csúszott, és annyira lyukacsos volt hátul a kikandikáló alsónadrágja, mint egy lyukacsos necc harisnya) Eddi próbálta megoldani telefonos segítséggel, de nem sikerült. Így hát ismét idemotorozott technikus barátunk, aki megállapította, hogy valahol szivárog el a víz a vízhálózatból. Majd megérkezett Dewa a menedzser is, aki felhívta a vízszerelőket, hogy mi a probléma, de mivel azoknak most sok dolguk volt egy áthidaló sufni tunningos megoldással technikus barátunk egy újabb villanykapcsoló létrehozásával megcsinálta hogy a vízpumpa csak akkor menjen amikor mi azt felkapcsoljuk, illetve amikor vizet akarunk használni. Ígéretet kaptunk, hogy a vízszerelők napokon belül érkezni fognak.

De ezzel a problémával még nem volt vége a napnak, a medencénkbe s.o.s-ben  klór, algaölő és víz kellett, mivel a meleg napos időjárás megtette hatását. Az alacsony vízszintnek köszönhetően a skimmer-ek már részben buborékot fújnak, s pezsgőfürdővé vált a medencénk. A víz utántöltését Eddi megoldotta, de a vegyszert még meg kell venni, így csak másnapra ígérték.

Indulás reggel az új jeep-ünkkel az oviba, ma én voltam a soros a fuvarozásban. A forgalom általam már megszokott – mindenfele motorosok, taxisok, leputtyant teherautók amikről azt várod hogy mikor esik le eléd valami az útra -  csak akkor kaptam fel a fejemet amikor a SunSet sugárúton – azon a részén, ahol 3-3 sávos az út – a középső sávban haladva, jobb oldalamon egy motoros, majd a baloldalamon is közelít egy, csak az szemből… De ezek ellenére szerencsésen beértünk az óvodába.

Hazaérve a szokásos kép fogadott, már csak 15 kw-ot mutatott a villanyóra, a vízpumpa ismét folyamatosan megy, és nincs nyomás a csapokban. Felhívtuk Eddit, aki egyszerű válasszal megoldotta a problémát: Biztos azért megy a pumpa folyamatosan, mert tölti a víztartályt… Sajnos én már tapasztalatból mondom (az elmúlt napoknak köszönhetően) hogy egy idő után nemhogy a nyomás lesz gyenge, hanem nem fog folyni a csapokból a víz sem. Így is lett.

Az esténket még megkoronázta az is, hogy a medence gépészaknájában lévő motor ismét ki-be kapcsolgat, s már csak azt vártuk, hogy mikor fog felbuggyanni a víz ismét a talajból.

Reggel a fiúk apjukkal ismét beültek a Mr Bean-es jeep-ünkbe. Irány az óvoda. Út közben Zsolt készített egy fotót, ami azt mutatja, hogy a kormány és az ablak között pont csak annyi hely van, hogy az ökle elfér. Így most már biztosan eldőlt, hogy ismét autót fogunk cserélni.

A mai nap nyugodtnak indult, de csak délutánig, amikor ugyanis a szomszéd építkezés mellett elkezdték égetni a szemetet és hatalmas pernyék és bűz szállt be az 5 méteres falunk felett. Volt, amelyik a medencénkbe landolt, volt ami a nappalinkat választotta, így nem volt mit tennünk elmenekültünk itthonról vásárolni. Mire hazaértünk visszaállt a rend. Megvacsoráztunk, s már este 8-kor a fiúk kimerülten beestek az ágyba és nyomban elaludtak. Kihasználva a nyugalmas és csendes estét, a Scrabble bajnokság beindult, majd este 9 felé a szomszéd flex-e is. 10-kor még simán nyomta a géppel a visítást…

Boti a mai naptól már nagycsoportos. Délelőtt tornaórája volt. A tornatanár bácsi Pak Putu már járt Budapesten és az Astoria szállodában lakott. Nagyon tetszett neki városunk, s említette, hogy járt Egerben is…. Ez aztán valami itt Balin, hogy kis országunkat valaki látta. Boti nagyon jól teljesített, meg is lett dicsérve, s jól vette az akadályt az új csoportban is.

Délutánra férjem bérelte egy másik embertől egy ugyan olyan jeep-et, mint amivel már rendelkeztünk. Este neki is vágtunk a bevásárló körutunknak, mely ismét egy kicsit Mr Bean-esre sikerült. Nagy nevetések közepette pattogott a két gyerek a hátsó ülésen. A férjem termetével alig fért el a vezetői oldalon. A könyöke ütötte folyamatosan az ablaküveget, a lábai kicsit a nyakában voltak… Mondtam, hogy húzza le – pontosabban tekerje le - az ablakot és akkor jobban el fog férni. :) Hazafelé én vezettem, hát érezhető volt a két autó között a különbség …. Kértem Zsoltot, csak a vicc, poén kedvéért próbálja már ki a „túlélős” jeep-et, de nem akarta. Úgy érezte, ha ő most abba beleül valami történni fog…. Így, csak én éltem át azt a kihívást, amit az nyújtott..

Este mikor a fiúk már elaludtak, újabb problémát detektált Zsolti, azt vette észre, hogy a medence gépházában valami pumpa ki-be kapcsol, s a gépház mellett bugyog fel a víz a talajból a kertbe. Áramtalanítottunk, s ismét hívtuk Dewa-t hogy probléma van. Ígérte, hogy holnap reggelre itt lesz a felmentő sereg.

Első nap, hogy nem történt semmi  különleges velünk…. Csak annyi, hogy születésnapom volt. Este elmentünk a fiúkkal vacsizni, ahol megérkezésünket követően ellátogattunk a mosdóba kezet mosni. Az étterem neve Ultimo, ahol nagyon finom olasz ételeket készítenek. Elég elegáns, romantikus, felkapott hely. A mosdóban külön egy személy van aki, adogatja a vendégeknek a tiszta fehér kéztörlőket. Szóval a fiaimmal kezet mostunk, s pisiltünk is. A vacsit szépen megettük, majd Boti jelezte, hogy most kakilnia kell. Rohantunk a mosdóba, s majd ismét osztotta nekünk a fiú a törcsit. Ahogy visszaértünk az asztalhoz, Bábi mondta: Kakilni kell. Újból irány a mosdó, s már a fiú mosolyogva készítette ismételten a törölközőket. :)