Délelőtt ellátogattunk az óceánpartra, Nusa Dua-ra. A Bálint először tartott egy kicsit a vízben úszó kisebb növényektől, de 10 perc után már élvezték Botival együtt a pancsolást és a hullámokban ugrálást. Majd fürdőzés után indult a homokozás,várépítés,…
A gyerekek ma korán keltek. Mosakodásra nem volt vizünk, csak a medence. Előjött nagynénémnél Erdősmárokon töltött nyári napjaink hangulata, ahol egy parasztház van és kis részben „nomád a helyzet”. A zuhanyzás kint van egy kerti tusban, a fogmosás pedig a kútnál…
Indulás reggel az új jeep-ünkkel az oviba, ma én voltam a soros a fuvarozásban. A forgalom általam már megszokott – mindenfele motorosok, taxisok, leputtyant teherautók amikről azt várod hogy mikor esik le eléd valami az útra - csak akkor kaptam fel a fejemet amikor a SunSet…
Reggel a fiúk apjukkal ismét beültek a Mr Bean-es jeep-ünkbe. Irány az óvoda. Út közben Zsolt készített egy fotót, ami azt mutatja, hogy a kormány és az ablak között pont csak annyi hely van, hogy az ökle elfér. Így most már biztosan eldőlt, hogy ismét autót fogunk cserélni.…
Boti a mai naptól már nagycsoportos. Délelőtt tornaórája volt. A tornatanár bácsi Pak Putu már járt Budapesten és az Astoria szállodában lakott. Nagyon tetszett neki városunk, s említette, hogy járt Egerben is…. Ez aztán valami itt Balin, hogy kis országunkat valaki látta.…
Első nap, hogy nem történt semmi különleges velünk…. Csak annyi, hogy születésnapom volt. Este elmentünk a fiúkkal vacsizni, ahol megérkezésünket követően ellátogattunk a mosdóba kezet mosni. Az étterem neve Ultimo, ahol nagyon finom olasz ételeket készítenek. Elég…
Délelőtt elindultam vásárolni, kis jeep-ünkkel. Ajaj, felért egy túlélő túrával. A féket már több tíz méterrel előbb el kellett kezdeni nyomni, hogy meg is álljak ahol kell. Ez itt Balin tiszta életveszély, mivel motoros ország és bármikor bevághat eléd valaki…stb.…
Reggel indulás az oviba. Ahogy kilépünk a kapun, látjuk, hogy annak ellenére, hogy van autónk még sem azzal megyünk, mivel a bal első kereke teljesen leeresztve :)… Motorra pattantunk, és iszkiri. Reggel raktak pénzt az áramkártyára, kemény 100kw-ra elegendőt.…
Az oviból hazaérve, a fiúk ugrottak a medencébe, majd ebéd és irány az ágy egy kis alvásra. Az áram ismét elment, így a fiúk szobája egy idő után szaunává vált…. Ekkor már tisztában voltunk azzal, hogy december közepéig, felújítják az elektromos hálózatot Bali és…
Első nap az oviban. Elmentünk meglátogatni a Cheeky Monkey ovit, a fiúkkal. Sajnos sok óvó néni már nem dolgozik, akik tavaly még nagyokat játszottak a fiúkkal. Viszont Ibu Made, Ibu Ayu, Ibu Ika nagy-nagy örömmel fogadta a fiúkat, akik már egyből részt is vettek a foglalkozásokon.…
Férjem motorral elugrott pénzt váltani. Jön haza, s mutatja, hogy a lábszára megkapta a „balinéz kiss-t” egy fiatal lánytól. Magyarra fordítva, ahogy állt a piros lámpánál, egy fiatal lány túl közel állt meg hozzá, s még egy kicsit meg is billent a motorral, aminek az…
A vízpumpánk mondta fel a szolgálatot, folyamatosan ment, s még sem volt víz a csapokban. Hívtuk Dewa-t (a házért felelős manager-t) hogy probléma van. Szólt ezermester emberének, aki órák kérdése alatt (a késés jellemző itt Balin, úgy hívják indonézül: jam karet azaz…